Nem csak a futóknak jár az 50 %-os kedvezmény a vb-re!

tiszato_03-1920px

Ahogyan azt a 16. Jófogás Tour de Tisza-tó versenyt teljesítő kerékpáros hősök már tudják, a Hősök Tere roadshow jóval több mint futóversenyek sorozata, hiszen nekik is járt az 50 %-os kedvezményre szóló kedvezménykupon a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra.

Május első szombatján került sor a Tisza-tavi kerékpárversenyre, ami a Hősök tere roadshow első, nem kimondottan futóknak szóló állomása volt. Több mint 1300-an pattantak nyeregbe a Tisza-tó impozáns környezetében, akik kellemes tavaszi időben és egy igazi kerékpáros hangulatban tekerték körbe a tavat, és teljesítették a túrát.

A résztvevők az elmúlt évekhez hasonlóan idén is két távon indulhattak el: a Jófogás 15 km-es kerékpártúrát elsősorban családok, baráti társaságok, gyerekek és a bringázással most ismerkedők vállalták be. A Használtautó.hu 65 km-es tókerülésen pedig több mint 1200 nevező mellett számos profi versenyző is rajthoz állt.

dén mezőnyhajrával dőlt el az abszolút győzelem. Egy kb. 25 fős boly szökött el a mezőnytől, ahonnan végül az abszolút dobogósok is kikerültek. Elsőként Molnár Balázs, 1:37.21-es, másodikként Papp Gergő Olivér, 1:37:22-es, harmadik helyezettként Korpa István 1:37:23-as idővel ért célba. 

A hölgyeknél Buzek Vera szerezte meg az abszolút első helyet, 1:42:13-al, Imre Laura 1:43:11-es eredménnyel lett a második, míg harmadikként Halász Mónika, 1:43:22-es idővel jött be. 

A választott távot sikeresen teljesítők a budapesti atlétikai világbajnokságra beváltható 50%-os kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kuponnal lettek gazdagabbak! Ne feledd, minél több eseményen vagy egyéni kihíváson veszel részt, annál több jegyet vásárolhatsz kedvezményesen a világbajnokságra! A versenyek közül IDE KATTINTVA választhatod ki a felkészültségednek megfelelőket.

Ha továbbra se jön be a futás, akkor június első hétvégéjén, a Tour de Mátra Sportfesztiválon ismét nyeregbe pattanhattok, júliusban pedig akár a Balatont is átúszhatjátok, vagy átevezhetitek a félárú vb-jegyekért.

A jegyek szépen fogynak a kevesebb mint 150 nap múlva, augusztus 19. és 27. között a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban sorra kerülő vb-re. Már 160 000 belépő gazdára talált, és vannak olyan esti programok, amikre a legjobb helyek már csupán igencsak korlátozott számban érhetőek el!

Ha nincs ötleted, hogy a világbajnokság melyik napjára jönnél ki, akkor IDE KATTINTVA olvashatsz egy-egy rövid bemutatót az egyes délelőtti és esti programokról. Népes magyar csapat várható, ezért az előzetes várakozások alapján minden nap lesz kinek szurkolni! A kilenc nap pontos időrendjét IDE KATTINTVA böngészheted.

Soha nem érte meg annyira egészségesen élni és sportolni, mint 2023-ban!

Facebook
Twitter